Eleinte nagyon viszolyogtam tőle, de a csoportban (Bravúros beosztók) sikerült meggyőznötök arról, hogy érdemes kipróbálni. Megérkezett (Tőled), és egyből próbálgatni kezdtem. Sajnos nem jutottam egy hamar eredményhez, de később már befelé megtanultam használni. A kifelével még gondjaim vannak, és szivárog is. Van egy olyan tippem, hogy ahogy mozgolódok, túlságosan felfészkeli magát, illetve az is, hogy alacsonyan lehet a méhszájam, és egyébként én magam sem vagyok átlagos: legtöbb ruhám gyerekméret. :) Úgyhogy arra jutottam, megrendelem kipróbálásra a piacon kapható legkisebbet, ám ez még nem érkezett meg, így nincsenek további tapasztalataim. Viszont annak ellenére, hogy még akadnak nehézségeim az eszköz használatával kapcsolatban, lelkiekben már teljesen fel tudtam dolgozni, és nagyon hasznos dolognak tartom. Szívesen ajánlom másoknak is (már ajánlottam is). :)

Sallai Adri

Én az elmúlt két hónapban tudtam kipróbálni a tölcsért,előtte a szülés óta főleg betétet használtam, tampont csak nagyon ritkán mert sajnos hajlamos vagyok a fertőzésekre, és azzal sokkal könnyebben elkaptam. A bravúrós beosztók csoportban láttam a linket, már régóta olvasgattam a témában, csak sosem mertem belevágni, de az megadta a kellő lökést, így megrendeltem. Főleg az első hónap volt kicsit nehéz, már csak a felhelyezés és levétel megtanulása miatt is, az gyakorlatilag 15 percet jelentett minden alkalommal,mert többször újra próbálkoztam mire jóváhagytam. Még a második hónapban is voltak problémák, de sokkal könnyebben ment. Én mindig használok mellé tisztasági betétet, mert egy-egy csere alkalmával pont annyi pici váladék csorog le, hogy hiába rakom fel, az már látszik a bugyimon. De ez engem nem zavar, legalább nem egy nagy betét van a fenekem alatt :) Az éjszakáim sokkal nyugodtabbak, főleg az első napokban, amikor az über erős betéttel és két réteg bugyival is átáztam, a tölcsérrel nincs gondom reggelig. És még amit fura volt megszokni, az elején két óránként nézegettem az első napokban hogy biztos tele van és ki kéne cserélni (de persze még félig sem volt), meg az érzést szokni kellett, de ugyanezt csináltam az első hónapban a hüvelygyűrűmmel is, úgyhogy ez csak az én rigolyám volt. Összességében örülök neki, hogy megvettem és használhatom, az is előny hogy nem kell foglalkozni vele, hogy elegendő betétet vigyek magammal+esetleg váltóbugyit, hanem mindig kéznél van. Bár az elején a kevésbé sikeres le és felhelyezéseknél sokszor mondtam, hogy ha sikerül túljutnom a problémán nem is használom többet, de aztán mégis újra próbálkoztam és megérte :) Én tudom ajánlani mindenkinek, aki gondolkodik rajta, mert szerintem megéri kipróbálni!

A-N. Magdi

Kedves Zsuzsa!

Gondoltam örömmel vennéd,ha leírnám első tapasztalataimat az intim kehelyről,amit Tőled rendeltem. Attól nem tartottam,hogy nem tudom majd megszokni a dolgot,vagy hogy nem tudom majd használni. Elég nyitottnak érzem magam ahhoz,hogy megbírkózzak az új feladattal. Alighogy pár napja kézbe vettem a dolgot máris sor került az első éles bevetésre. És amit eddig tapasztaltam,az várakozáson felüli. A felhelyezés elsőre sikerült,és azon kívül,hogy pár millimétert vissza kellett vágnom tökéletesen illeszkedik hozzám. Ha nem lett volna a hasfájásom észre sem vettem volna,hogy megjött. Én is erősítem azoknak a táborát,akik előre félnek ezen napok kényelmetlenségeitől,de ezzel az eszközzel azt hiszem sokkal jobban el tudom fogadni a dolgot. Nagyon örülök,hogy rátaláltam és komoly kampányt tartok a munkahelyemen,ahol csak női kollégáim lévén igen nagy érdeklődésre tett szert ez a szuper kis találmány. Még egyszer köszönöm!!!

Üdvözlettel: Jakabné Kinga

Kedves Zsuzsi!

Nagyon tetszik az írásod és teljes mértékben egyet értek veled. Sokan nem gondolják végig, mit okoz a fogyasztói társadalom. Pont a pelenka szerintem érdekes kérdés, mert a gyerekeink fognak élni ezen Földön amikor mi már nem leszünk és nekik kéne megőrizni minél jobb állapotban. Tanulmányaim során nagyon sok mindent megtudtam a káros anyagokról, amiket a hétköznapi dolgok tartalmaznak, így a pelenka és az eü. betét is. Nagyon felháborít, hogy nem tájékoztatják az embereket arról milyen veszélynek tesszük ki magunkat és gyerekeinket nap, mint nap. És egy csomó dolognak nem tudják a hosszútávú következményeit, mert még nem volt idő megvizsgálni azokat. Nagyon örülök, hogy léteznek már ezek a dolgok, mint mosható pelenka és társai. Az a vicces, hogy ezek régen is léteztek, de nem ismerték fel előnyeiket a "modern" világban, nagyon elkényelmesedtünk. Nagyon jó dolog, amit csinálsz! Én csak népszerűsíteni fogom a dolgot. Nagyon jó és eredményes munkát kívánok!

Üdvözlettel: Molnár Kriszti

Szia! Amúgy is írtam volna neked, hogy megköszönjem. :)

Én elötte tampont használtam, nállam a betét szóba se jöhetett. A betéttől kiráz a hideg, utálom. A tampon jó volt, és mivel nekem nem túl erős a menstruációm, ezért nem volt nagy gond, hogy nem tudom az előírtak szerinti sűrűséggel cserélni, egyszerűen a napi rutin nem engedi. Vagy nem vagyok wc közelében, vagy nincs rá 5-10 percem mert rohanás van. Akkor jöttem rá, hogy ez gond mikor elolvastam a tampon dobozában lapuló "kis" haszálati utasítát...vagyis inkább a lehetséges mellékhatásokat...hasmenés...ahaaa érdekes, ha túl sokáig, vagy túl nagy tampon van benn, akkor hasmenést okozhat. Úr isten! Mi mindennel lehet átitatva a tampon...?! És ezután pár nappal, mint valami véletlen egybeesés olvastam a facebookon egy posztot az intimkehelyről. Kicsit kétkedve fogadtam, de mindenképp jobb megoldásnak láttam mint a tampont, pláne, hogy csak napi 2x kell cserélni. Az aggodalmam azzal kapcsolatban volt, hogy nem fog e szivárogni...merthogy nem értettem mitöl tapadna a hüvely falához...illetve hogy mennyire lesz körülményes cserélni, tisztítani. ( én igazán utálok ezzel foglalkozni...)

De hamar elszállt az aggodalom.

Miután meghozta a postás, kíváncsian kibontottam. Megfogdostam, megnyomkodtam..." összehaverkodtunk" :D

Ilyen még sosem volt, de már vártam, hogy megjöjjön, hadd próbáljam ki. Persze azért elötte egy nappal már kipróbáltam, ne élesben legyen gond. A felhelyezés sokkal egyszerübb volt, mint hittem. Összehajtogattam a kép szerinti módon és felhelyeztem. Ennyi. Semmi probléma nem volt. Nem ment sem túl bentre ( nem is tudtam volna tovább tolni) sem túl kintre. Pont nem lógott ki. Na de hogy fog ez kijönni... ? :D hát ez sem volt gond... Na jó ez egy picit nehezebb mint a tamponnál, de nem vészes. A "fogója" nem csúszik...pedig azt hittem fog, de nem. Kicsit tolni kell közben... Aztán azon aggódtam, ha már lesz is benne valami, nem fogom e kilöttyinteni és mindent összekenni, mikor kihúzom... Hát igazábol csak egyszer volt ilyen, de akkor nem is figyeltem rá...mert a kád fölött végeztem a műveletet. :) És az, hogy elég reggel indulás elött, és este lefekvés elött cserélni...hát ez valami fantasztikus! Egy cseppet sem szivárog, tényleg felcuppan a hüvely falára, (ráadásul olyan finoman, hogy nem hinném, hogy az ettől sérülhetne ) nem mozdul el, nem ereszt át semmit. Le vagyok döbbenve. Miért nem ezzel kezdtem?! Kár, hogy nem találkoztam vele elöbb! Oh és a tisztítása. Én kifőztem. Gondoltam ha már vegyszermentes, akkor legyen a tisztítása is az. Igazábol egy teát tovább tart elkésztíteni, szóval nem nagy ügy. A köztes tisztítás sem az...bá én még csak otthon űrítettem...lehet ha máshol kell majd kicsit problémásabb lesz...de egy palack forróvízzel a wc-ben is gyorsan megoltható...csak ki ne essen a kezemből! :D

Ja igen, és simán edzettem vele...el is felejtettem, hogy benn van. És hogy rácáfoljak a negatív véleményekre: rendszeresen imtimtornázok...nem értem mi a problémájuk a kehellyel más intimtornát végzőknek...

Szóval kedves Sohan Zsuzsi! Ezer hála és köszönet, hogy megismerhettem és hozzájuthattam az intimkehelyhez! És külön köszönet a türelmedért, és kedves segítőkészségedért!

Köszönettel: Südi Petra

Ui.: Minden barátnőmnek és női családtagomnak fogom ajánlani! Már el is kezdtem a terjesztést! ;)

Kedves Zsuzsi!

Amikor először megláttam a reklámot az egyik közösségi oldalon az intimtölcsérről,gyors átfutás után tovább görgettem, de nem bírtam kiverni a fejemből és pár nap múlva megkerestem újból azt a hirdetést.Természetesen a tiédet.

Átolvastam de most már alaposabban,és még inkább elgondolkodtam azon , hogy ki kellene próbálnom. Én tampont használtam,mert ez volt számomra a legkényelmesebb, bár mindig sejtettem hogy nem a legegészségesebb megoldás (ezt megerősítették az oldaladon olvasott cikkek is). Tudom, azt javasoltad,a két ciklus között próbálgatni kell vagy célszerű, de nekem nem volt erre időm, így rögtön először "éles helyzetben" kellett tesztelnem. Azt gondoltam, a tampon használata nem okoz gondot, a tölcsérrel sem lehet túl nagy probléma.

Nem is volt egy percig sem, elsőre kényelmesen a helyére sikerült tenni,és a későbbiekben sem okozott nehézséget, ahogy a tisztítás sem. Úgy gondoltam, mivel mini tampont használtam a menstruáció első három napjában(még ezzel is jártam úgy ,hogy szivárgott, ilyenkor picit erősebb volt a vérzésem) a tölcsért is csak ebben a három napban használom. Az utolsó napokra elég a tisztasági betét.

A használat során igen nagy volt a komfort érzetem, hiszen szivárgásmentes,kényelmes, bár a szárából kellett elvágnom, nem igényel plusz "védekezést" (tisztasági betét használatát), és jóval kevesebb a szemét. Én egy percig sem idegenkedtem a tölcsér használatának gondolatától, sőt kezdettől fogva az motoszkált bennem, hogy ez kell nekem és ki akarom próbálni. Nem bántam meg és csak ajánlani tudom másoknak is, és ezt meg is tettem már!

Remélem segítségedre voltam és leszek másoknak is, és ha kiteszed az új honlapodra kérlek jelezd! Válaszodat várom és előre is köszönöm!

Sinka Renáta

Korábban a tampon híve voltam, mert 14 éves koromtól ezt használtam az edzések alatt, ez vált be.Nyitott vagyok az újdonságokra, érdekel a gazdasági helyzet "kicsiben-és nagyban" Fa Kinga írt először az intim tölcsérről. Kíváncsi lettem, eljutottam a te oldaladra, ahol bejelentkeztem további információk megszerzése céljából. Bevallom az AKCIÓS ajánlatod fel keltette a figyelmemet, rá haraptam.

Kicsit bizonytalan lettem mire megérkezett a csomagom. Az ismerőseim nagyon negatívan álltak a témához, ezért egy kis idő után nem is említettem még a legjobb barátnőmnek sem, elbizonytalanodtam.....

Pár nap múlva szigorú voltam magamhoz már nem vettem tampont, bele ugrottam.. és használtam. Kellemes csalódás volt. A felhelyezése viszonylag könnyen ment. A fertőtlenítést gyorsan egyszerűen megoldottam. Arra lettem figyelmes hogy a szokásos toalett használatom ebben az időszakban negyedére csökkent (nem körülményeskedtem magam miatt, ami korábban előfordult).

Végig csináltam... és nekem személy szerint pozitív a véleményem. Teljes értékű választ még sem tudok adni az első használatot illetően, mert nincs még tapasztalatom a használatból eredő összes tapasztalatra erre térjünk vissza pár hónap után. Ami motivált az "intim tölcsér" megvételét, használatát illetően az a sok cikk amelyben megtudtam, hogy a harmadik világban élő fiatal lányok hogy szenvednek a menstruációs időszakban. Számomra ez nagyon megrendítő volt. Talán az "intim tölcsérnek köszönhetően az Ő életük is megváltozhat.

Javaslat: Régen nem jártam szülészeti osztályon, de azt gondolom ennek a terméknek az éppen"frissen szülő nőknél lehet a legnagyobb az érdeklődése. Köszönöm a lehetőséget, sok sikert kívánok.

Üdvözlettel. P. Andrea, Pécs

Kedves Zsuzsi, 2012 óta használom az intim tölcsért és nagyon meg vagyok vele elégedve.

Szép napot: Drajkó Éva

Pár hónapja húgom hívta fel a figyelmemet az intimtölcsérre általában. Az interneten akadt rá, és gyorsan nekem is továbbította, tudta, hogy biztosan érdekel egy olyan lehetőség, ami megkönnyíti a menstruáció napjait.

Szerencsésnek mondhatom magam olyan téren, hogy a menstruációval járó görcsök mindig messze elkerültek, viszont a vérzésem igencsak erős,és a legerősebb napokat szuper erős tampon nélkül el sem tudtam képzelni, azt is betéttel kombinálva, hátha nem bírja addig, míg mosdóba tudok menni. A tölcsér jó alternatívának tűnt. Egy darabig gondolkodtam melyik márkát, méretet válasszam, végül a Fleurcup 2-es tölcsérénél döntöttem.

Az első kipróbálás előtt videókat is néztem, hogyan kell hajtogatni, milyen tippek vannak hozzá. Kicsit félelmetesnek tűnt, de az az igazság, hogy nem félelmetesebb, mint amikor az ember először tanulja a tampon használatát. Olvastam olyan véleményeket is, hogy gusztustalan volna, de semmivel nem jobban, mint a betét vagy a tampon. :)

Az első alkalommal még nem ment valami jól a felhelyezés, de egy-két nap alatt belejöttem. A második hónapban ugyan újra bele kellett jönni az első nap, de azóta már rutinból megy. Hamar bele lehet jönni, csak nem szabad feladni, ha elsőre nem sikerül. Másodikra fog. :) A tisztítása és kezelése pedig gyerekjáték. Adódik ugyan olyan alkalom, hogy az ember nem tudja ürítés után kiöblíteni, mert olyan helyen van, pl közvécé, én ilyen esetre tartok magamnál intim törlőkendőt.

Kérdeztétek mennyire vált be? Mióta megérkezett a tölcsérem nem vettem sem betétet, sem tampont. Nagyon felszabadító az élet nélkülük. És ami a leginkább mellette szól, hogy még a legerősebb napon is akár 6 órán át elfelejthetem, hogy menstruálok. Elmehetek egy hosszabb útra, egy kirándulásra, és nem kell azon stresszelnem, hogy 2-3 órán belül nekem mosdó kell. Ha elutazom a pakolásnál nem kell azon izgulnom, hogy elég betétet/tampont pakoltam-e, mert csak a tölcsér kell.

Egyszerűen szuper dolog, hiába csak pár hónapja használom, de már nem tudom elképzelni, hogy ne tölcsért használjak. Nagyon megkönnyítette az életemet, mindenkinek ajánlanám szívem szerint. :)

üdvözlettel: Sterczer Dóra

Szia Zsuzsi!

Azelőtt tampont használtam, és meg voltam vele elégedve. A vérzésem az erősebb napokon a narancssárga, a gyengébbeken a sárga jelzésű tampon használatát indokolta. Az intim tölcsérről először egy marketing hírlevélből értesültem, valami nyereményjáték kapcsán járultam hozzá, hogy megkeressenek ilyesmivel. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, mivel közepesen elvetemült öko-anyu vagyok :) Az oldal ajánlatát drágállottam, viszont szöget ütött a fejembe a dolog. Utánanéztem, fórumokat, véleményeket kerestem, de nem lettem teljesen meggyőzve. Eltelt még két hónap és két vérzés, és végig a fejemben motoszkáltak a tölcsér mellett szóló érvek (környezetbarát, gazdaságos, a szervezemenek is jobb stb). Aztán ahogy a moshatopelenkakucko.hu-t böngésztem és megláttam, gondoltam, ennyit megér, hogy kipróbáljam.

Először bénáztam a felhelyezéssel, de főleg az eltávolítással. Aztán élesben egy nap alatt rájöttem a nyitjára, bár utóbbi még mindig egy kicsit kellemetlen (hozzáteszem, nem kellemetlenebb, mint a félig telt tampon eltávolítása).

Nekem abszolút bevált, bár egyelőre maradok az arany középútnál és kombinálva fogom használni, ha előre láthatólag el kell mennem itthonról, mert még nehezen tudom elképzelni magam a procedúra közben egy nyilvános vagy munkahelyi vécében :) De egyelőre főállású anya vagyok, így rugalmas az időbeosztásom.

Nagyon örülök, hogy megvettem, mert ugyanolyan diszkrét és kényelmes, mint egy tampon és jelentősen csökkenti az öko lábnyomomat. Ez nekem sokat számít :)

Szép estét! Lilla

Korábban használtam tampont és intim betétet is. A tamponból csak a szárnyas verzió volt jó, mert mindig folyt mellette. A 3. gyerek után már az se volt egészen jó, mert erős is a vérzésem, meg nyilván már nem minden a régi…

Először a Bravúros beosztóknál hallottam az intimtölcsérről, de akkor még kétkedtem benne. Aztán utánanéztem a neten, és rájöttem, hogy ez valami környezetbarát dolog, addig nem is gondoltam rá, hogy a tampon is problémás lehet. Nagyon fontosnak tartom az ár mellett a környezetbarátságot is, legszívesebben be is tiltatnám ezeket az eldobható, nem lebomló cuccokat, hiszen csak növeli a problémás szemetet. Miután kisbabám mosható pelenkázásába fogtam, láttam, hogy a Moshatópelenka Kuckó weboldalán is van ez a tölcsér. Ráadásul csomagban van, ami külön tetszett, mert így kis tároló zsákocskával, fertőtlenítő dobozzal és tablettákkal teljesen komplett a dolog. Mivel úgyis innen vettem a baba cuccokat, ezt is egyszerű volt innen beszerezni.

Igazából kételkedtem benne, mikor először a kezembe vettem, hogy egy ilyen nagy valamit használni tudnék, de simán ment, semmi gondot nem okozott. Rögtön bevetettem a Balatonban is  Nem volt mellé folyás, se kellemetlen érzés. nagyon egyszerű, nagyon steril megoldás. Nem kellemetlenebb egy tampon használatánál. A mosható intim betéteket is próbáltam, azok is nagyon jók, de azzal jóval több munka van, hiszen ki kell mosni őket.

Mindenkinek ajánlom, bár tudom, nehéz elképzelni, de tényleg jó. 

Nyiri Zsuzsa

Szia Zsuzsi!

Az intim tölcsér használatáról kértél tőlem véleményt. Habár megérkezett, nem sok tapasztalatom van vele, mert mire sikerült eldönteni, és megérkezett, addigra ismét teherbe estem. Viszont kipróbáltam pár napig! Akkor még nem tudtam a babáról. Előtte tampont használtam, mert a betétet már tini korom óta nem tudtam elviselni, valahogy nem tartottam higiénikusnak. Persze a tampon sem volt a legjobb megoldás, de még mindig jobbnak éreztem. Amikor hallottam tőled erről a lehetőségről, akkor párommal megbeszéltem a beruházást, mert hát nem kis összeg ez egyszerre, de pár hónap használat alatt behozza az árát. Így gyorsan megrendeltem tőled, pár nap alatt meg is érkezett. Az alatt a pár nap alatt, amíg használtam sikerült gyakorolni a felhelyezését, ami elsőre nekem nem volt igazán egyértelmű, de némi utána olvasás után nekiláttam. Azt hittem, érezni fogom azért, hogy ott van valami, mert hát mégis csak odatapad a hüvely falhoz. De kellemesen csalódtam. Napi 2-3 alkalommal öblítettem le, és ez nekem nagyon nagy segítség, mert 8 hónapos kislányommal vagyok itthon, aki most gondolta úgy, hogy felfedezné a környezetét, tehát nagyon figyelnem kell rá. A tölcsérrel ezt meg tudtam oldani, mert nem kellett 1-2 óránként a mosdóba szaladgálni. Elég erős, és hosszan tartó menstruációm szokott lenni, így ez nagy segítség egy kisbaba mellett! Szóval nekem bevált. Pár alkalom után a felhelyezés is könnyebben megy, ez szerintem olyan dolog, amire mindenkinek magának rá kell jönni, hogy a legkényelmesebb. Ha ez meg van, akkor pikk-pakk lehet kezelni. A tisztítása is egyszerű, a fertőtlenítése is az. Számomra teljesen megérte. Az óta már ajánlottam is barátnőmnek, aki hasonló módon kisbabával van otthon. De ajánlom mindenkinek, mert megéri! :)

Kenderesi Timi

Sziasztok,

Rettentően hálás vagyok a tölcsérnek. November óta használom, lassan 9 cikluson vagyunk túl. Kényelmes, praktikus, és nincs szemét utána.

Volt egy időszak, amikor szivárgott, de azóta a felhelyezésnél csavarok rajta egyet, amitől elmúlt a szivárgás, maximum akkor fordul elő, ha nagyon kapkodok valamiért.

A görcseimet is megszüntette, az első nap még esetleg előfordul, ha későn észlelem, hogy elindult a vérzés, akkor pár órát azért szenvedek a görcsöktől, de ha időben észreveszem, akkor időben stimulálja az izmokat, és nincs problémám vele. Mindenkinek csak ajánlom azóta is, arról nem is beszélve, hogy az 5 éven át tartó folyamatos (minden napos) hüvelygombámat is végérvényesen eltüntette. Sportoló voltam, mindig is tampont használtam, amióta elkezdődött a menstruációm. Az évek alatt sajnos, mint utólag ez kiderült, a tampon volt az oka az állandó hüvelygombámnak. A tölcsér első használata után enyhültek a tünetek, a második ciklus után pedig megszűntek, azóta sem tért vissza. Nagyon boldog vagyok, nem kevés pénzem és időm ment arra, hogy orvosoljam ezt a nagyon kellemetlen problémát, pedig ilyen egyszerű a válasz.

Köszönöm szépen

Imre Szabina

Kedves Zsuzsi!

Ma meg is kaptam a betéteimet, hihetetlenül gyorsak voltatok, nagyon köszönöm!

Maximálisan meg vagyok elégedve, finom puha a betét belseje, jól esik hordani és a színek is nagyon tetszenek.

Szóval köszönöm! :)

Szép napot!

Sára

Szia Zsuzsi!

Nekem nagyon bevált az intimtölcsér pedig először amikor egyik ismerősömtől hallottam róla élből azt mondtam,hogy egy baromság. Kb 1 év elteltével egyszer véletlenül ráakadtam a neten és elég sokat olvastam róla,de még mindig nagyon szkeptikus voltam.Néztem az árakat,egyik-másik fajta intimtölcsérért horror árat kérnek.Keresgéltem tovább és megtaláltam az oldalad,nem köntörfalazok, itt volt a legolcsóbb.Nem akartam tízezreket fizetni mert gondoltam ha nem válik be akkor fölösleges pénzkidobás volt és nem mindegy,hogy 15-20 ezret vagy csak pár ezret adsz egy olyan dologért ami teljesen ismeretlen és lehet nem is jó.Szóval megrendeltem.

Előtte tampont használtam,de nagyon sokszor kényelmetlennek éreztem,főleg az első és utolsó napokon.

Nekem elég erős vérzésem van a 2-3. napon,a tölcsér is max 4 órát bír ilyenkor,de a tampont ezeken a napokon 1-max.2 óránként cserélnem kellett.

Megjött a csomag,kibontottam és szörnyülködve néztem,hogy te jó ég,hogy fog ez oda beférni???Biztos voltam benne,hogy használat közben tuti érezni fogom,hogy ott van,nanevicceljmár,ekkora valamit?!

És nem,nem érzem,sőt kényelmesebb,mint a tampon.

Felhelyezését viszonylag hamar megtanultam(nekem a C hajtogatási mód vált be),nem egy bonyolult dolog szerintem de azért gyakorolni kell.:)

Az tuti,hogy csak akkor szivárog ha nincs jól felhelyezve. Én ajánlom mindenkinek,sőt már 2 barátnőmnek is megrendeltem.Ők még csak most fogják tesztelni,kíváncsi vagyok a véleményükre. :)

Köszönöm szépen!

Szép napot!

Pötty83

Szia Zsuzsi!

Ma megkaptam a csomagot!

Nagyon köszönöm az ajándékot is és a gyors,korrekt reagálást.

Feldobtad a napomat! :)

Köszi szépen!

Szép hetet Neked! :)

Magyarné Kriszti

Kedves Zsuzsi! 3 cikluson keresztül teszteltem a tölcsért.

Az elsőnél nagyon elkeseredtem, mert mindig szivárgott, nem is kicsit. De nem akartam feladni, és most a 3. ciklusomnál már majdnem elégedett vagyok.

Kb. annyira szivárog, mint amennyit a tampon is szokott.És remélem, hogy majd egyre ügyesebb leszek, és megtalálom azt a felhelyezési módot, mélységet, nem tudom mit, hogy ennyire se szivárogjon.

A tamponnál mindenképpen jobbnak tartom, főleg környezettudatosságból.

Meg amiatt is, hogy bár nem túl erős a vérzésem, azért az első 1-2 napban 2-3 óránként kellett tampont cserélnem. Fehér ruhában dolgozom, sokszor nehézkes 2-3 óránként WC-re futkosni.A betétet mindig is utáltam, csak éjszakára használtam néha.

A gátizmaimon nem vettem észre változást, szerintem puha annyira a tölcsér, hogy egy normál gátizomzatot nem terhel meg.És hát ugye tornázni amúgy is kell, tölcsér ide vagy oda.

A tölcsér kivétele nekem nagyon könnyen megy, egyszerű elöblíteni és újra feltenni.

A felrakást még gyakorolnom kell, most a WC-n ülve, félbe hajtva teszem be, eddig így vált be legjobban.

Azt hiszem nem is fogok már mást használni, a barátnőimnek is ajánlani fogom.

Nálam a környezetvédelem állt első helyen a választásnál, amúgy a tamponnal nem volt semmi bajom, kivéve, hogy mennyi szemetet termelek vele,de ez még annál is kényelmesebb.

Illetve már a nyárra gondolva, a strandon biztosan jobb lesz, mint a tampon. (remélem addigra profi leszek és picit se fog szivárogni)

Azért Tőled rendeltem,mert ez volt a legolcsóbb, a honlapon korrekt volt a tájékoztatás a termékről, használatáról, esetleges nehézségekről. Gondoltam egy próbát megér,és jól tettem. Nem tudom egy másik fajta miben tud többet, mást, de én ezzel elégedett vagyok.

Bartos Anett